2010. január 2., szombat

Körüzenetek

Összegyűjtöttem pár iwiw-es körüzenetet, amik nem azt váltották ki belőlem, hogy gyomorszájon rúgjam az illetőt, hanem, hogy blogoljam és megosszam Veletek, hogy Ti is velem nevessetek. Ezúton is köszönöm magamnak, nem is tudtam, hogy ennyire rendes vagyok.


I. KÜLDD TOVÁBB!!!
Fatima el Abdullah Omar Dzsihad Kalifa Hamasz Dzsamburi 14 éves szőke tősgyökeres stockholmi kislány többszörös áttételes anorákban szenved. Apukája, Björn Allah bin Vejnemöjnen egyezséget kötött a Világkereskedelmi Kamarával, hogy ha valaki elolvassa ezt az e-mailt és nem törli ki, hanem kinyomtatja és zöld szövegkiemelő filccel megjelöli a szövegben szereplő összes olyan határozatlan nevelőt, amely jambikus pentameterben íródott és főnévi igenév előtt áll, és ezen kinyomtatott példány felmutatása mellett az ácsi ABC-ben három darab vajas zsemlét vásárol, akkor az egyik zsemle árát a Világkereskedelmi Kamara arra fogja fordítani, hogy minden - tavaszi napéjegyenlőségtől számított első holdtölte után született - vörösharántcsíkos kiscica fényképét elküldi Fatimának, ezzel járulva hozzá hogy a kislány megnyerhesse az iskolai papírgyűjtő-versenyt. HA VAN SZÍVED, NEM TÖRLÖD KI EZT AZ E-MAILT, HANEM TOVÁBBKÜLDÖD LEGALÁBB HARMINCNÉGY BARÁTODNAK! ! ! Ugyanis például: - Monica Lewinsky nem küldte tovább, ezért másnap orálisan ki kellett elégítenie Bill Clintont. - Kovács István csepeli öntőmunkás továbbküldte, ezért másnap nyert a céllövöldén egy piros alapon fehér pöttyös vattamacit. - Szaddám Huszein nem küldte tovább, le is rohanták Irakot. - Kovács Hajnalka erotikus egyéni vállalkozó és szellemi szabadúszó sem küldte tovább, másnap HIV-et, Hepatitis C-t és szifiliszt kapott egyszerre, ráadásul az öngyújtójával tök véletlenül leégette a haját, majd elesett és eltört huszonhárom csontja, később pedig levágta a lábát a villamos, fél szemét kicsapta a saját melltartópántja, mire az egyik melléből kiesett a szilikon. Úgyhogy ne törölj, küldj! Köszi a segítségeteket!

II. ÜZENET:LÉGYSZI RAKJÁTOK KI MIND!!!
NAGYON FONTOS!!! Vettem 6 db zsömlét a mai napon, de anyukám mondta, hogy nem kell csak három. Légy szíves írjatok, ha kell a maradék három vagy szóljatok az ismerőseiteknek, hogy nem kell-e nekik a többi zsemle. Rakjátok ki az üzenetet minél többen, nehogy rám száradjon a zsömle, mert édesanyám nagyon mérges lesz rám.Légy szíves segítsetek túladni rajta!!!Ezt az üzenetet anyukám indította már 3 órával ezelőtt! Ne szakítsd meg a láncot, mert megszárad a zsömle!!! Ezt az üzenetet a Microsoft is figyeli, és minden levél után -mert Bill Gates most osztja szét a vagyonát- 220$-t küld neked, nem vicc!!! Anyukám zsömleárusa is továbbküldte, és már rögtön 3 perccel később kapott 3 kiflit ba! A következő órában még további 6-ot! Ez nem vicc! Próbáld ki!!! Küldd tovább minél több embernek!!! De ha nem küldöd tovább akkor 332021 évig szerencsétlen leszel a szerelemben, és szegény is maradsz!Egy lány nem küldte tovább, és 3 évig azt hitte magáról, hogy BKV busz. Egy Seattle -i férfi továbbküldte rögtön 3 perccel később, és rá három órára nyolcas ikrei születtek! Micsoda szerencse!!! Igaz mindegyik sárga lett, holott ő és a felesége is fekete volt! EZ IGAZ!!!!! KÉPZELD CSAK EL, KÉPZELD EL ÉS MEG IS TÖRTÉNIK!!! Érezni fogod a változást!!! Segíts így TE is a zsömléken!!!EZT MINDENKÉPPEN TOVÁBBÍTSÁTOK, egy ügyvéd úr küldte, akit én nem, de édesanyám élettársának a főiskolás szobatársának a mosógépszerelője ismer! TOVÁBBÍTSD!!!

III. Ez Borzasztó!!!
A Tesco-ban vásároltam. Két karton dobozos Heineken sör volt a kocsimban. Csak egy pillanatra fordultam el, amíg levettem a polcról egy üveg Tequila-'t, és mire visszafordultam, csak az üres kocsi volt ott. Azonnal szóltam a biztonsági őrnek, aki lezáratta a kapukat, senki se ki, se be. Hál'Istennek a mosdóban megtaláltuk mind a két kartont, de addigra már Borsodi volt mindegyik. Ráadásul 0,5 literesből 0,33-ast csináltak, borzasztó volt. És nem ez volt az első eset, már máskor is történt ilyen! Valamelyik gazdag embernek vagy a sör kellett, vagy a doboza! Manapság ezek szerint már mindent megtehet, aki szomjas? A kamerákat visszanézték, és csak annyit lehetett látni, hogy valaki odalépett a sörökhöz, és mintha a habot akarta volna lefújni, elrabolta őket. Legyetek nagyon óvatosak!!! Esküszöm, csak egy pillanat volt az egész! Kérlek add tovább, nehogy mással is előforduljon! Azóta rendszeresen üvöltve ébredek álmomból! MINÉL TÖBBEN ÍRJÁTOK EZT KI, HOGY AZ ÖSSZES SÖRIVÓ TUDJON RÓLA!!!

Ez meg csak úgy :D

" Már több mint egy éve jártunk imádott barátnőmmel, és el is határoztuk, hogy összeházasodunk. Csak egy dolog aggasztott.... A gyönyörű szép huga... Jövendőbeli sógornőm 22 éves volt, nagyon szűk miniszoknyákban járt és legtöbbször melltartó nélkül. Rendszeresen lehajolt amikor a közelemben volt, s így mindig csodálatos látvány tárult elém. Biztosan szándékos volt, mert sosem csinálta más előtt. Egy napon, a hugica hívott, és megkért, hogy menjek át leellenőrizni az esküvői meghívókat. Egyedül volt, mikor megérkeztem, és azt suttogta, hogy olyan vágyat érez irántam, amit nem tudott leküzdeni. Azt mondta, szeretne velem szeretkezni, csak egyszer mielőtt megházasodom és elkötelezem magam a nővére mellett. Meredten figyeltem, ahogy felmegy a lépcsőn. Amikor felért, lehúzta a bugyiját és ledobta rám a lépcső aljára. Egy pillanatig ott álltam, majd megfordultam és kivágtattam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam, majd a kocsimhoz rohantam. Körös-körül...ott álldogált az egész jövendőbeli családom, mind tapsolva! Apósjelöltem könnyes szemekkel ölelt át és mondta: "Nagyon örülünk, hogy átmentél a kis tesztünkön! Nem is akarhatnánk nálad jobb férfit a lányunknak. Üdvözlünk a családban!" Tanulság: Mindig a kocsiban tartsd az óvszert!

Slussz poén (szintén iwiwről):

Kedves Lányom!
Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.
Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.
Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt.
A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig.
Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe.
Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból.
A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.
Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert 3 napig hamvasztották.
Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.

Csókol szerető anyád

Ui.: Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.

EZT MINDENKÉPPEN TOVÁBBÍTSÁTOK,

egy ügyvéd úr küldte, akit én nem,
de édesanyám szomszédjának a
főiskolás szobatársának a
mosógépszerelője ismer!
TOVÁBBÍTS MINDENKÉPPEN!

Nincsenek megjegyzések: