2009. december 22., kedd

Karácsony készül


Közeledik a Karácsony, vagy inkább azt is mondhatnám, hogy a nyakunkon van, és ma azt hallom az emberektől, hogy még semmit nem vettek ajándékba, hát tényleg ennyire rohanó a világunk?
Azt hallom, hogy semmit sem vettek, de azt alig hallom valakitől, hogy saját maguk készítenének ajándékot, pedig az ember szíve abban van benne, az emlékezteti a megajándékozottat arra, akitől kapta, de az a baj, hogy már a gyermekek sem készítenek ajándékokat, még az iskolában sem, nem még otthon. ...és ilyenkor eszembe jutnak Wass Albert szavai:
Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

De hogyan is súrolgatnánk fel a lelkünket, és minek, ha már a gyermekek sem tiszták? Ha a világ annyira elidegenedett attól, ami szeretetnek hívunk, ha a világon a másik emberre már jó szívvel alig gondolunk? Jó lenne hinni, hogy jövőre már nem így készül a Világ a Karácsonyra, hogy jövőre már az egész év szép lesz, és mindenki izgatottan készíti majd az ajándékokat, akár egész évben, mert ilyenkor talán egy kicsit jobbak is vagyunk, ilyenkor talán, képesek vagyunk teljesíteni Wass Albert kívánságát, mely most az én kívánságom is: „szépek és tiszták legyetek“.


Wass Albert karácsonyi versét ajánlom mindenkinek, akinek ugyanez a kívánsága.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

Nincsenek megjegyzések: